1038 Budapest, Szentendrei út 281.
Tel:+36(1)240-4878;
Mob:06(20)471-6071

Motorgumi szerelés

A motorgumi szerelés általában nem hasonlítható össze az autógumizással. Kezdjük rögtön a jármű megemelésével. Autóknál egyszerű a helyzet, az e célra kialakított hidraulikus emelővel vagy levegő párnával bármilyen autó könnyedén megemelhető.

Motorok esetén nem ilyen egyértelmű a történet. Többféle kialakítású első/hátsó emelő és adapter szükséges, hogy a motor kerekeit biztonságosan tudjuk elválasztani a talajtól. A középtámasszal szerelt modellek természetesen megkönnyítik dolgunkat. 

Autók esetében 3-6 db, 17-24mm méretű kerékcsavar kiszerelése után máris a tenyerünkön hordozhatjuk a hőn áhított kereket. Motorok esetében felsorolni is nehéz lenne, hányféle kialakítású kerékrögzítési megoldás létezik, és mennyi mindent kellhet leszerelni mire a kerékhez jutunk. Féknyereg levétele esetén a nyereg kap egy "védőruhát", hogy himbálózása közben ne verje le önmaga illetve a felni fényezését.

A robogók ebben a tekintetben körülményesebbek, nem ritkán  leugrik a kipufogó dob, annak tartókonzol része, a hátsó féknyereg, a hátsó rugóstag, idomok, stb.

Kezünkben a kerék. A benne raboskodó levegőt a szabadon engedjük, majd a gumiabroncsot a felni peremétől leválasztjuk.

A szerelőgépbe műanyag védőpofákkal fogjuk be, hogy a felni fényezése, szinterezése ne sérüljön. (Nem mindig kivitelezhető a védőpofás szerelés, ezt a felni és a felszerelendő gumiabroncs felépítése határozza meg.)

A felni pereme is kap egy kis műanyag védőpofit, hogy a szerelővas az abroncs kifeszítése közben ne okozzon kárt a felületén. A védőelem praktikus mellékhatása, hogyha a szerelőgép bontófejét hozzá állítjuk be, akkor a bontófej a gumiabroncs lefejtése közben még véletlenül sem tud a felnihez érni, arról nem is beszélve, hogy kizárólag műanyag bontófejet használunk.

A leszerelendő abroncs levétele után a felnit átvizsgáljuk, és ha igényli megtisztítjuk a belső peremeit. Tömlő nélküli abroncsok esetén a gumiszelepet minden esetben újra cseréljük.

Az új vagy visszahelyezendő abroncsot az e célra kitalált szerelőpasztával bekenjük, hogy a kés könnyebben tudja terelgetni az útján. (A tömlővel szerelt abroncsok kapnak belülre egy kis hintőport, hogy belső felületük ne égjen össze a tömlővel.)

Ha van, összeszereléskor vigyázni kell, nehogy a tömlő becsípődjön. Vakszeleppel szerelt keréknél kicsit macerásabb az összerakás, főleg ha valami kemény oldalfalú krosszgumi megy “föléje”.

A szinterezett (többnyire olasz gyártású) alufelnik pereme szeret belülről rohadni. Ezért ha szükséges, a felhólyagosodott felületbevonó anyag alapos eltávolítása után a felni belső peremét folyékony gumitömítő pasztával lekenjük. 

Ezután szeleptű nélkül felfújjuk a gumit, hogy az abroncs oldala mindenütt egyformán kipattanjon. A tömlő nélküli gumikat a felni légzáró pereme miatt szó szerint fel kell pattintani a felnire. Ez a művelet néha elég nagy csattanással jár, némely ügyfél ilyenkor ugrik a plafonig ijedtében. Pedig előre szólunk…

Majd ellenőrizzük, valóban rendben kiugrott-e körben az abroncs. A tömlővel szereltek hajlamosak kéretni magukat, ilyenkor ismét le kell engedni a levegőt, kicsit síkosítani majd újra fújás. Következik a szeleptű behelyezése, majd a levegőnyomás pontos beállítása. A gumicsere gyakorlatilag kész.

Krosszmotorok, robogók esetében a legtöbbször nem szükséges vagy értelmetlen a centírozás, így a kerék mehet vissza a helyére. Az összes leszerelt csavar illetve alkatrész visszaszerelése következik. Amit lehet nyomatékkulccsal húzunk vissza. A tengelyeket bezsírozzuk, a kipufogó csavarokat/bordás tengelyeket rézpasztával megkínáljuk. A fontosabb csavarokra egy pötty bontható menetrögzítőt is cseppentünk. A szerelés végén még egy gyors ellenőrzés, hogy minden rendben legyen.

Szerelés közben felmérjük a fékbetétek, féktárcsák és a hajtási rendszer állapotát. Megemelt elsőnél megvizsgáljuk a teleszkópokat, a kormánycsapágyat.

A komplett motor átgumizásában benne foglaltatik a megemelt motorkerékpár kerekeinek ki- és beszerelése, centrírozása és a gumiszelep (csak a rövid és egyenes: TR412) cseréje. Egy átlagosnak mondható robogó, vagy motorkerékpár teljes átgumizásának ideje körülbelül egy órát vesz igénybe. A hátsó kerék kiszerelésének bonyolultsága miatt a chopper és egyes egyedi építésű motorkerékpárok, néhány nagytestű robogó, valamint három kerekűek több időt igényelnek. 

Árak:

Minden esetben szükség van időpont egyeztetésre, ez azt jelenti, hogy az adott idő intervallumban a TE motorodra fenntartjuk a "rendelkezésre álló időt". Ezért ha mégsem tudnál eljönni, arra kérünk, hogy az előre egyeztetett időpont előtt legalább 24 órával jelezd nekünk írásban, hogy jöhessen más helyetted. Megértésed köszönjük.

Nálunk vásárolt abroncsok esetén néhány robogó 14.900 Ft, más robogók és a motorok nagy többsége bruttó 17.800 Ft - 19.800 Ft, chopper, cruiser 25.800 Ft, illetve Honda Valkyrie, Victory, Harley Ultra és egyéb egyedi építésű motorkerékpárok átgumizása bruttó 29.900 Ft. Vonóhorgos motorkerékpároknál a gumicsere díja rezsióradíjban számolandó (bruttó 18900 Ft/óra).

SZERELÉSI ÁRAK A NÁLUNK VÁSÁROLT ÚJ GUMIABRONCSOK ESETÉN HA MOTORRAL ÉRKEZEL (kerekek ki+beszerelése, gumiabroncs átszerelés, centrírozás, szelepcsere -csak TR412 gumiszelep esetén):

Nagymotor első+hátsó kerék 19800 Ft (csak első 8900 Ft, csak hátsó 10900 Ft) - karbon felnis motorkerékpár 26900 Ft

Chopper/Cruiser első+hátsó kerék 25800 Ft (csak első 9900 Ft, csak hátsó 15900 Ft)

Robogó "kicsi" (Yamaha Jog, Honda Dio, stb.), első+hátsó kerék (10"-os kerékméretig centrírozás nélkül) 14900 Ft (csak első 6000 Ft, csak hátsó 8900 Ft)

Robogó első+hátsó kerék 17800 Ft - egyszerűbb változat - (ahol első keréknél egy féktárcsa/dobfék van, hátul pedig csak kipufogót kell lebontani), csak első 7800 Ft, csak hátsó 10000 Ft

Robogó első+hátsó kerék 22800 Ft - bonyolultabb változat - (ahol első keréknél két féktárcsa van, hátul pedig kipufogót, ennek tartó konzolját, féknyerget, esetleg lengéscsillapítót is kell bontani), csak első 8900 Ft, csak hátsó 13900 Ft

Három kerekű 200 ccm alatt 21700 Ft (csak első kerék esetén 4900 Ft/kerék, csak hátsó kerék esetén 11900 Ft)

Három kerekű 200 ccm felett 25700 Ft (csak első kerék esetén 5900 Ft/kerék, csak hátsó kerék esetén 13000 Ft)

Terepmotorok kerekeinél, elfordulásgátlónként (vakszelep) 1500 Ft-ot számolunk fel a szerelési áron felül.

A NEM NÁLUNK VÁSÁROLT ÚJ ABRONCSOK ESETÉN minden szerelési díj a fenti árak KÉTSZERESE!

Előbbiek alól kivétel a téli/nyári gumicsere (használt abroncs esetén) és az enduro motorok utcai/terep abroncsok cseréje (használt abroncs esetén).

Használt abroncs esetén nem kétszeres a munkadíj.

SZERELÉSI ÁRAK A NÁLUNK VÁSÁROLT ÚJ GUMIABRONCSOK ESETÉN HA KÉZBEN HOZOD A KEREKET (gumiabroncs átszerelés, centrírozás, szelepcsere -csak TR412 gumiszelep esetén):

4900 Ft,

21" feletti kerék vagy karbon felni 9900 Ft, elfordulásgátlóval szerelt kerék 4900+1500 Ft/vakszelep, illetve kis robogó (10"-ig) centrírozás nélkül 3900 Ft

A NEM NÁLUNK VÁSÁROLT ÚJ ABRONCSOK ESETÉN szerelési díj a fenti árak KÉTSZERESE!

Kézben hozott kerék esetén csak centrírozás 3900 Ft

Kézben hozott kerék esetén  csak az abroncs leszerelése 990 Ft

"Tubliss"-al, "Traxy"-val vagy "Mousse"-val szerelt kerekek átgumizási díja bruttó 9900 ft/kerék (kiszerelt kerék esetén).

Ha Tubliss-t szerelünk be egy olyan kerékbe amiben még nem volt, akkor 12.000 Ft a szerelési költség (első installálás: nagyobb lyukat kell fúrni a felnibe, zsírmentesíteni kell a felni belső felületét, hogy rendesen ráragadjon a tubliss szalag, stb.)


Minden egyes szerelési munkát csak előre egyeztetett időpont alapján tudunk vállalni !

Tavasszal érdemes hetekkel előre gondolkodni, olyankor 2-4 hét is lehet a várakozási idő, de a nyár folyamán sem ritka az 1-2 hét.

Az árváltozás jogát fenntartjuk.


A motorgumi szerelési árai nagy mértékben a motor típusától függenek, ezért pontos információért kérünk érdeklődj!